2013. október 7., hétfő

#1. Fejlécverseny

Sziasztok!


Amint már írtam korábban, versenyt hirdetek. Meghoztam a részleteket, remélem minél többen fogtok jelentkezni rá. :)



Fejlécverseny
Két kategóriában lehet jelentkezni a versenyre, az egyik egy adott téma köré épül, a másik pedig egy színvilág köré. Akár mindkét kategóriába jelentkezhetsz, ez csak rajtad áll.

1. A négy elem

Ennek a kategóriának a négy elem - föld, víz, tűz, levegő - lesz a fő témája. A kivitelezés teljes mértékben rád van bízva, úgy oldod meg, ahogy jól esik. Derüljön ki egyértelműen számomra, hogy egyes képek, szövegek melyik elemet szimbolizálják. Egy hirtelen ötlet alapján gondoltam, hogy egy ilyen kategória is lesz a versenyben.




2. Pasztell színek
Ez a kategória a pasztell - lágy, hamvas, világos színek - köré épül. Mostanában teljesen rá vagyok kattanva ezekre a színekre, amint ez a blog fejlécéből is kiderül. Éppen ezért gondoltam, hogy egy ilyen kategóriát is mindenképpen indítok. Kíváncsi vagyok, hogy milyen munkákat kapok ebben a kategóriában.







Információk mindkét kategóriáról
  • készíts egy 900x400 pixel méretű fejlécet
  • felirat mindenképpen legyen rajta, ami kapcsolódik az adott témához
  • igényes, nem összecsapott munka legyen, amit elküldesz
  • bármilyen képszerkesztő programmal elkészítheted a munkádat
Jelentkezés
  • írj egy megjegyzést a bejegyzés alá, amiben megírod, hogy melyik kategóriába, illetve kategóriákba jelentkezel
  • tedd ki a bekezdés mellett található képet, valamit a bejegyzés linkjét a blogodra
  • jelentkezési határidő: 2013. október 13. vasárnap október 20. MEGHOSSZABBÍTVA!
  • nem sértődök meg, ha feliratkozol a blogra - ha eddig nem tetted meg - de nem kötelező, hiszen azért iratkozz fel, mert tetszik, amit csinálok, ne egy verseny miatt 

Beküldés
  • ha elkészültél a fejléccel, küldd el a photofiltrefejlec@gmail.com e-mail címre
  • a tárgy fejlécverseny legyen, hogy jobban átlássam a beérkezett munkáitokat
  • írd meg, hogy melyik fejléc melyik kategóriába tartozik
  • beküldési határidő: 2013. október 20. vasárnap október 27. vasárnap MEGHOSSZABBÍTVA!

Eredményhirdetés
  • a beküldési határidőt követő egy héten belül

Nyeremények
  • mindkét kategóriában három helyezett lesz
  • a három-három helyezett blogja, és munkája a 'versenyek' modulban fog szerepelni, valamint a helyezéséről egy oklevelet kap, amit kitehet a blogjára
  • a két első helyezett egy külön dologban is részesülni fog, amit egyelőre nem árulok el
  • minden résztvevő egy oklevelet kap, a helyezésétől függetlenül
Mindenkinek sok sikert kívánok, legyetek kreatívak!
xx.
Sz Bius

25 megjegyzés:

  1. Szia. Jelentkezem a 'Pasztell színek' kategóriában. Erre a blogra tettem ki a képet: http://angelacalderfanfiction.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Jelentkezni szeretnék "Pasztell színek" kategóriában. Azonnal teszem ki a blogomra /http://dear-diary-by-britt-ramone.blogspot.hu/ a linket és a képet. :)
    xx, Dorsee

    VálaszTörlés
  3. Szia drága Bius! :)
    Mindkét kategóriában szeretnék jelentkezni és erre ( http://th-complicated-stories.blogspot.hu/p/versenyek.html) a blogra raktam ki a linket, illetve a hozzá csatolt képet! :)
    Csóközön ♥

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Jelentkezni szeretnék a 'négy elem" kategóriában. Mindjárt kirakom a képet ide : http://hewaschangingmylife-stlyes.blogspot.hu
    Köszönöm.:) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      A blogod nem elérhető, azt írja, törölték. :/

      Törlés
  5. mindenkit felirtam koszonom a jelenkezeseteket! :)
    xx. Sz Bius

    VálaszTörlés
  6. Kedves Bius!
    Szeretnék mindkét kategóriában részt venni. Ide raktam ki a képet: http://niaolvas.blogspot.hu/
    xoxo CassidyB.

    VálaszTörlés
  7. Drága Bius!
    Szeretnék jelentkezni, a "pasztell színek" kategóriába! A képet itt találod: http://afelejtesatka-ameliafinnick.blogspot.hu/
    Ölel,
    Amelia Finnick

    VálaszTörlés
  8. Kedves Bius!

    Szeretnék jelentkezni mindkét kategóriában, ha lehetséges. A főoldalamra kitettem a képet. :)

    Ölel,
    Frida

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm mindenki jelentkezését, mindenkit felírtam. :)

    xx.
    Sz Bius

    VálaszTörlés
  10. Szia!:)

    Szeretnék jelentkezni a versenyre.
    Kategória: A négy elem
    Blogom, ahová kiteszem a képet: www.csaknekedphoto.blogspot.hu
    Már el is készültem a fejléccel, szóval küldöm is.:)

    Üdv.: aviviii

    VálaszTörlés
  11. Drága Biusom.:)

    Mint, láthatod, jelentkeznék a versenyre, bár elég bizonytalan vagyok. Próba szerencse.:)
    A kategória a pasztell színek, a képet pedig http://patriciaf-dreamcometrue.blogspot.hu/2013/09/alexa-history-49fejezet.html ide rakom ki.

    Ölel,
    Patricia F.

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!
    Köszönöm a jelentkezést, mindenkit felírtam. Várom a munkáitokat :)

    xx
    Sz Bius

    VálaszTörlés
  13. Szia! É s szerenék jeletkezni mindkét kategóriában!
    Ide raktam ki: http://larasblogdesign.blogspot.hu/
    Puszi: Lara

    VálaszTörlés
  14. Kedves szerkesztő!
    szeretnék jelentkezni a versenyre!
    Blog, ahova kitettem a képet: ltp-perfect.blogspot.hu
    Csók,
    Lizi

    VálaszTörlés
  15. drága szerkesztő.:)
    szeretnék jelentkezni mindkét kategóriába. Blogom: lostpiecesofpast.blogspot.com
    üdv. Liana :)

    VálaszTörlés
  16. Köszönöm a jelentkezéseket, mindenkit felírtam. Várom a munkáitokat! ♥

    xx
    Sz Bius

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Ha lehet, én is jelentkeznék a "pasztell színek" kategóriába. A képet ide raktam ki: http://violet-april-holmes-maganblog.blogspot.hu/
    xoxo Violet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Persze, felírtalak, köszi a jelentkezést. :)
      xx.
      Sz Bius

      Törlés
  18. Szia!
    Szeretnék jelentkezni a versenyre, a pasztell színek kategóriában. A képet és a linket ide raktam ki: http://in-a-ruthlessworld.blogspot.hu/p/versenyek.html

    xoxo Xana

    VálaszTörlés
  19. Szia Bius!
    Szeretnék jelentkezni a versenyre, a pasztell színek kategóriában. A képet és a linket ide raktam ki: http://cassy-waiting.blogspot.hu/
    Puszi Cassy

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok! :)
    Köszönöm a jelentkezéseteket. Sok sikert! :)

    xx
    Sz Bius

    VálaszTörlés
  21. szia a 4 elem kategriában szeretnék jelentkezni ha még lehet.. :)
    ide raktam ki a képet: http://beckyblogdesign.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Természetesen lehet. :) Felírtalak, és köszönöm a jelentkezésedet. :)

      xx.
      Sz Bius

      Törlés